3D nyomtatás tapasztalatok, ötletek, tippek

3D nyomtatás tapasztalatok, ötletek, tippek

3D nyomat tapadása

2017. november 28. - Szifi

Ha már sikeresen beüzemelted a PLA nyomtatót (a nagyobb értékű, SLA nyomtatóknál külön csapat jön, aki összerakja, beüzemeli: nálunk ilyen a 3Dsystems MJP 2500 Plus) akkor kezdődhet a nyomtatás. Elsőként érdemes a nyomtatóhoz adott SD-kártyán lévő fájlokat kinyomtatni. Ezek a fájlok biztosan fognak működni, sőt szinte szépek is lesznek, hiszen több mérnők, fejlesztő kereste, gyártotta ezeket, azért hogy lehessen látni, miként müködik a 3D nyomtatás. Ennek ellenére nem biztos, hogy az első 3D nyomtatás sikeról, pl ilyen szénboglya lesz a fele.

20171119_192843.jpg

Ennek egyik oka, hogy nem lett az üvegasztalra rögzítve a nyomat és 3D nyomtatás közben elmozdult. Ha egyszerű PLA-val nyomtat, akkor az interneten több jó tanácsot is lehet találni. Egyik ötlet, hogy valamilyen ragasztószalagot kell ráragasztani az üvegre, és majd arra fog tapadni a nyomtató szál. Hogy jobban beletapadjon, ezért olyan kell, ami nem sima, hanem rücskös felületű, pl kreppelt. Ezt kipróbáltam, de nekem nem vált be, mert nagyon pontosan kell egymás mellé helyezni a szalagokat, és ha kreppelt, akkor könnyen nyúlik. Másrészről, szinte minden nyomtatásnál le kell cserélni őket és szépen rá ragasztani.

Azt is olvasta, hogy ha lehetőség van rá, akkor fűteni kell az asztalt, Bárt az első 3D nyomtatások során a kezelési útmutató 40 fokot javasolt, később ezt leállítottam, és hidegen, szobahőmérsékleten nyomtatok.

Legjobb ötletnek tűnik, és ezt is én használom, hogy a nyomtatási felületre ragasztót viszünk fel ragasztó stifttel. De melyiket vegyük meg? Az első nyomtatások során azt használtam, amit találtam, és jó is volt. Legközelebb az egyik bolban láttam akciós stiftet, gondoltam, az is jó lesz. Éppen akkor vettem az első új színes PLA tekercset, és azt gondoltam, hogy azért nem megfelelő a nyomtatás (lásd fenn), mert nem jó a PLA. Pedig a ragasztó volt a hibás, amikor rájöttem, rögtön el is menten venni másikat. Honnan tudtam, hogy a ragasztó nem megfelelő. A videón látszik, hogy nem ragad rendesen, mert mozog a már kinyomtatott rész, és amikor már magasabb, akkor el fog mozdulni.

 Gyorsan el is mentem az első papírboltba venni egy ragasztó stiftet. Nem akartam sem drágát (mert ha nem jó, dobhatom ki) , sem túl erőset. Ezért esett a választásom a TESA Basicre. Hazaértem, kipróbáltam és ugyanolyan rossza volt. Visszamentem másnap és vettem egy TESA Sticket, gondoltam, az erősebb. Tényleg erősebb, le sem tudtam szedni a nyomatot. Erre megoldás, hogy hűtőbe kell rakni, és utána könnyen lejön. De a következő nyomtatása ezért csúszhat, ráadásul nagyon nehéz ragasztó maradékot lekaparni az üvegről a következő 3D nyomtatás előtt.

Ekkor beugrott, hogy az első nyomtatás során, valami piros volt a stift, vettem is egy Prittet, és ezzel azóta is boldogan dolgozunk együtt.

Nem akarom azt mondani, hogy a másik kettő rossz termék, de nekem erre a nem hagyományos célra a Pritt lett a megfelelő. Másnak lehet, hogy más válik be, érdemes kipróbálni őket.

stiftek.jpg

Ha 3D nyomtatásban, bérnyomtatásban keres megfelelő partnert, teszteljen minket. Kérjen ajánlatot még ma

 

Első 3D nyomtatónk, beüzemelés és első gondok

Egyre divatosabb a 3d nyomtatás és a kíváncsiság miatt beszereztem egyet. A vásárlás a Ceality3D CR-10 PLA nyomtatóra esett. Több youtube csatornán dicsérik mind a minősége miatt, mind a nyomtatható felülete miatt. A teljes nyomtatható mérete 300*300*400 mm, ami tényleg elég emberes.

cr-10_kep.jpg

Maga a nyomtató biztonságosan csomagolva érkezett és tényleg könnyen össze lehet rakni. Amikor beindítottam rögtön működött, 3 MÁSODPERCIG. Ezt mondjuk tudta minden nyomtatás esetén, de ez nekem nem elég. Kiderült, hogy az a teflonszál, ami a fej és a nyomtatószálat mozgató/töltő motor között van egy pneumatikus csatlakozóba kell hogy kapcsolódjon.

20171126_122855.jpg

De ez a filléres alkatrész nem volt jó, a teflon szál folyamatosan kicsúszott belőle. Pár alkalom után rájöttem, hogy ez a gond és próbáltam ilyet szerezni. Sajnos semmilyen kínai oldalon nem találtam ilyet, de nem is akartam várni több mint egy hónapot. Kerestem itthon, de pont olyan méret, amit nem igazán tartanak a boltok.

Végül találtam egy helyet, ahol ígérték, hogy beszerzik pár nap alatt, de utána néztek, mert ilyet utoljára 2012-ban adtak el.

Rögtön be is raktam az géphez kapott SD kártyát és a rajta lévő teszt fájlokat ki is nyomtattam. A nyomtató csomagjában egy kisebb adag fehér PLA nyomtató száll volt, ezért csak azzal tudtam kinyomtatni őket

Meglepő módon tökéletesen sikerültek. Első egy ázsiai integető cica volt, remélem, hogy szerencsét hoz:)

20171126_122937_1.jpg

 

Második egy nagyméretű csavar anyával. A csavar tökéletesen passzol, tekerhető, méretpontos.

20171126_122945.jpg

 

Ha érdekli a 3d nyomtatás kövesse a blogot. Ha bérnyomtatás érdekeli IGAZÁN kedvező árakon akkor válasszon keressen minket.

 

süti beállítások módosítása